Ugye emlékeztek még a Big Mountain-re?

Ha megkérjük egy stílusban járatlan barátunkat, hogy soroljon fel legalább két reggae dalt, jó esély van rá, hogy a "No Woman, No Cry", vagy a "Baby I Love Your Way" a kettő között lesz. Így komolyabb statisztikák nélkül is nyugodtan állíthatjuk, hogy ők voltak a 90-es évek egyik legismertebb reggae zenekara.
1992-es Wake Up című lemezükkel feltették magukat a térképre, hogy aztánt két évvel később a Unity-vel világméretű hírnévre tegyenek szert. Ezen a lemezen szerepelt ugyanis a mindenki által jól ismert "Baby I Love Your Way", ami egy 1975-ös Peter Frampton dal feldolgozása volt, és amivel hónapokon keresztül ostromolták a nemzetközi slágerlistákat. Az őrület azonban nem tartott sokáig, bár még két lemezt ezután is kiadtak, a filmzenés sikereket nem tudták megismételni. A csapat nem oszlott fel, de a 2000-es évek elején parkolópályára állították a zenekari projektet, és ki a zenei, ki a polgári életben próbált boldogulni. Néhány dalon és egy-két fesztivál fellépésen kívül, hosszú éveken keresztül így is maradtak.
Lehet hogy csak a nosztalgia miatt, de nagy izgalommal töltött el, amikor idén márciusban hallottam, hogy mozgolódás van a Big Mountain háza táján. Elindult ugyanis egy Kickstarter-es kampány, amelyben a rajongók közül kerestek támogatókat egy jövőbeni nagylemez elkészítéséhez. A kampány alig egy hónapja alatt sikeresen összekalapozták a tervezett 40.000 dollárt, így a nyarat stúdióban töltötték és az albumon dolgoztak. Erről egy kislemez már júliusban ki is jött "Blue Skies" címmel, valamint a hamarosan megjelenő Beatles tribute lemezre is készítettek egy feldolgozást.
A stúdiózás mellett azért másra is jut idejük, így október 13-án - tíz év után újra - koncertet adnak Los Angelesben, olyan nevek mellett, mint Maxi Priest és Ky-Mani Marley.
Az alábbi linken tesztelhetitek az egyik új dalt, utána pedig a jól ismert klippet:

http://soundcloud.com/big-mountain-music/kushumpeng